Beszámoló az idei U16-os Európa-bajnokságról

Beszámoló az idei U16-os Európa-bajnokságról

Hosszas felkészülés előzte meg az idei U16-os (utánpótlás) Európa-bajnokságot melyet Lengyelországban rendeztek meg Tarnowskie Góry-ban. A csapat csütörtök reggel indult két autóval.

Szerencsére gyönyörű napsütéses időnk volt, így már d.u 14ó-ra el is foglaltuk a szállást. A mérlegelés is simán ment. Így maradt időnk este egy kis városnézésre. A csapat nagyon jókedvűen tért nyugovóra, és ez volt jellemző az egész ott tartózkodásra. Másnap 10ó-ra mentünk a verseny helyszínére ahol 20 ország legjobbjai mérték össze tudásukat. A versenyre már év elején megkezdtük a felkészülést. Voltunk Lengyelországban, Horvátországban, és Magyarországon, továbbá mi is rendeztünk három felkészülő versenyt Ekelen, Ekecsen, és Dunaszerdahelyen. A csapat külön edzéstervel készült amit szépen be is tartottak.  Ezt a felkészülő versenyek kiváló eredményei is tükrözték. A Seishin Karate Klubot és egyben Szlovákiát Trenčík Nikolas (Keszegfalva), és Kovács Kata Zsófia (Ekecs) képviselték.

 

Nikolas egy Litván ellenféllel kezdett, akivel teljesen egyenrangúan küzdöttek, majd az utolsó 20 másodpercben fölénybe került a Litván srác, és ez elég volt a bíróknak hogy őt hozzák ki győztesnek (később megnyerte a bajnokságot).

Majd Zsófi következett szintén egy Litván ellenféllel. Eleinte kiegyenlített volt a küzdelem, majd Zsófi lassan felőrölte az ellenfelét, és a hosszabbításban szerzett fejrúgásával jutott tovább a negyeddöntőbe. Itt magyar lány volt az ellenfele akit hosszabbításban súllyal vert. Majd következett a döntő ahol az első menet döntetlen volt, majd a hosszabbításra Zsófi elfáradt így az előkelő második helyen végzett.

 

Úgy gondolom a versenyen mindketten kiválóan helyt álltak.

Már tervezzük a jövő évi versenyeket ami nagyon mozgalmas és színes lesz, és reméljük legalább ennyire sikeres.

Mindenkinek köszönjük aki bármilyen módon ’’anyagilag, lelkiekben, a szurkolásával az élő közvetítésnél, vagy a felkészülésben segítette’’ a versenyzőket, és a csapatot!

 

Képek:

  

https://www.facebook.com/markovics.dojo/photos_stream

Díjátadó

https://www.facebook.com/Seishin-Karate-Klub-1825364361023567/?fref=ts

Markovics János

Edző – klubvezető

Be the first to comment on "Beszámoló az idei U16-os Európa-bajnokságról"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*