Új Európa bajnoki érem

 

  Egész éves felkészülés előzte meg az Európa bajnokságot melyet Csehországban rendeztek Prága városában. Az év legrangosabb versenyén közel 500 versenyző vet részt 25 országból. A csapat már szerdán indult hogy kipihent legyen a verseny napjára. Az első nap gyönyörködhettek Prága nevezettességeiben. Majd másnap a mérlegelés zökkenőmentesen ment, így maradt idő további városnézésre.

A versenyre már év elején megkezdték a felkészülést. Voltak Horvátországban és Magyarországon, továbbá rendeztek két felkészülő versenyt. Egyet Dunaszerdahelyen, és egyet Csallóközaranyoson. A csapat külön edzés tervel készült amit szépen be is tartottak.  Ezt a felkészülő versenyek kiváló eredményei is tükrözték.  Szlovákiát, és klubjukat a Seishin Karate Klubot Markovics Ádám, Hupian KristínaJakab Adrienn, Kurcsík Márk, és Pulay Attila (Keszegfalva) Cserepes Zoltán (Nemesócsa) képviselték. Pénteken 9ó-rakor indultak a verseny helyszínére ahol Markovics Ádám Bolgár ellenfelet kapott aki nagyon szabálytalanul küzdött így három intés után Ádám jutott tovább. Második ellenfelét egy Lengyel srácot combra sikerült megfognia, így Ő jutott tovább. A döntőbe jutásért sajnos kikapott Ukrán ellenfelétől így 3. Lett, és megszerezte a klub hetedik Európa bajnoki érmét. Az ellenfele később 1. lett. Adrienn egy Lett ellenféllel küzdött, akivel egész jól bírta az iramot a nagy súlykülönbség ellenére, sajnos bíróival kikapott.

Az U16-os korosztályban Kurcsík Márk Litván ellenféllel kezdett, és egy fejrúgással alul maradt. Pulay Attila egy Ukrán ellenféllel hasonlóan járt. Igaz győzniük nem sikerült, de kiváló tapasztalatot gyűjtöttek a következő versenyekre.

Másnap azaz szombaton szintén 9.45-kor kezdődött a megnyitó. Majd rögtön Cserepes Zoltán lépet tatamira Grúz ellenfelével, akit bíróival vert hosszabbításban.  Második küzdelmében szintén Ő dominált, le is rúgta Magyar ellenfelét combra csak sajnos nem adták ki a wazarit, így 6 percben kapott ki bírói döntéssel. Sajnos nem értettük miért, és a közönség sem. Tina Litván ellenféllel küzdött akit majdnem sikerült combra leszednie, sajnos hosszabbításban bíróival kikapott.

Úgy gondolom a versenyen mindenki kiválóan helyt állt. Igaz nem sikerült mindenkinek dobogóra állnia, viszont az év legrangosabb versenyére az Európa bajnokságra kijutni is nagy dolog. Le a kalappal a szervezők előtt is, nagyon kitettek magukért, nagyon jól éreztük magunkat a versenyen és a Sayonara (viszontlátásra) partin is.

Mindenkinek köszönjük, aki bármilyen módon ’’anyagilag, lelkiekben, a szurkolásával az élő közvetítésnél, vagy a felkészülésben segítette’’ a versenyzők felkészülését. Külön köszönet a klubtársaknak, és az edzőknek!

A csapat már tervezi a 2. félév versenyeit, de addig még három tábor is vár rájuk nyáron.

Be the first to comment on "Új Európa bajnoki érem"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*