XVIII. a Polgármester Kupa / Tameshiwari

Seishin Karate Klub, Tameshiwari 2025

 

Szeptember első hétvégjén rendezte meg a keszegfalvai Seishin Karate Klub már XVIII.  a Polgármester Kupa Tameshiwari (töréspróba) elnevezésű Nemzetközi Karate versenyt Keszegfalván. A versenyre idén 60 nevezés érkezett 2 országból. 

Seishin Karate Klub, Tameshiwari 2025

A regisztráció után a verseny reggel 8ó kezdődött a Karate Klub termében, ahol több feladatot kellett teljesíteni a rajt előtt a versenyzőknek. Volt, ahol medicin labdával kelet távolba dobni, volt, ahol egyensúlyozni kellett Svájci labdán, vagy épp tartani magad a rúdon.

A versenyt Pataki Dezső  polgármester úr nyitotta meg a rajt előtt. Megköszönte a versenyzőknek, hogy ilyen szép számban eljöttek, és vállalják ezt az embert próbáló kihívást. Köszönetet mondott a szülőknek, hogy támogatják gyermekeiket.

Külön köszöntötték még a Seishin Karate Klub edzőit  Hupián Krisztinát, és Trenčík Nikolast mestereket akik kiválóan felkészítették e tanítványokat a versenyre.

 A megnyitó után pontosan tíz órakor rajtolt az első futó. Az ovis és a legkisebb gyerekek (5-8 évesek) 2km, a nagyobbak 4 km (9-12 évesek), és serdülő korosztálytól 5,5km (13 éves kortól) futottak. A távon belül különböző erőnléti és ügyességi feladatokat voltak (ugrálókötelezés, guggolás, súllyal nyomás,,,stb). Minden versenyzőnek komoly kihívás volt ez a táv a maga szintjén, és mindenkinek sikerült legyőznie saját magát, és túllépni határain. Ez ennek a versenynek és a harcművészetek fő célja. Az erőpróba végén a polgármester úr jóvoltából mindenki elfogyaszthatta a jól megérdemelt ebédjét, és kofoláját ami mindenkinek nagyon jól esett. A Seishin Karate Klub növendékei 10 első helyet gyűjtöttek.

Eredmények (első helyezettek korcsoportok, és súlycsoportok szerint):

  • Gyerek 1. Nő  /  Csölle Kincső Viktória (Seishin Ekecs) Rudi Noémi (Rakurai)
  • Gyerek 2. Nő /  Blockhaus Enola (Rakurai)
  • Serdülő Nő/ Boráros Judit (Seishin Dunaszerdahely) 

 —-

  • Gyerek.0 férfi/  Zsolnai Máté (Seishin Dunaszerdahely) 
  • Gyerek 1. Férfi / Lavu Botond (Seishin Dunaszerdahely) Hidegh Krisztián (Rakurai) Vida Bercel  (Seishin Keszegfalva)
  • Gyerek 2. Férfi / Yaseen Hussein (Seishin Dunaszerdahely)Hidegh Flórián (Rakurai) Szabó Sándor (Seishin Keszegfalva)
  • Serdülő Férfi/ Tercs Máté Márk (Seishin Ekecs) 
  • Ifjúsági / Puzsér Áron (Seishin Ekecs) 
  • Junior Férfi/ Gáspár Botond (Főnix Dojo)
  • Szülői kategória Férfiak/  Gálfi Tomáš  (Seishin Keszegfalva)

A polgármester úr különdíját, a Polgármester Kupát Forró János (Keszegfalvai klub) kapta, meg aki nagyon szép eredményeket el, mint hazai, mint Nemzetközi szinten a 2024/25-ös évben.

Seishin Karate Klub Tameshiwari 2025, polgármester különdija

A Seishin karate klubba folyamatos a tagfelvétel, minden érdeklődőt szeretettel várnak több helyszínen.  

Fotó: Nagy Róbert

Be the first to comment on "XVIII. a Polgármester Kupa / Tameshiwari"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*